Udvar

-Értem... nem tudom ön most hogy gondolkodna ha 14 éves korában én megöltem volna a családját maga most mit gondolna? De nem várom hogy megértsen. Csak úgy mondom hogy nem arról beszélek aki meghalt hanem valaki másról.

-Szerintem ezzel ők is így vannak.*Vágok vissza.
-Majd meglátja ők lesznek azok akik miatt nem tudja majd lehunyni a szemét este. Akik miatt állandó félelemben él. De látom fölösleges a szavaimat pazarolnom mikor úgyse érti meg hogy miről van szó.

Felállok, és gyorsan beérem Vincentte.
-Mit szeretnél?- Kérdezem amint mellé érek.

*Odalépek Kumikohoz és és egy kicsit megrázom.*
-Ébresztő. Ideje nekünk is a villába menni mivel nemsokára vacsora lesz. De én szerintem úgysem vagyok hivatalos szóval ideje indulni befelé.

Felébredek,ásítozva nyújtózom.
-Mi hogy be kell menni ebbe a előkelő villába de én nem vagyok méltó hozzá és ilyen kinézettel? Hisz egy kóbor macskának is nézhetnek nincs egy normális göncöm se...Te méltó vagy de én nem vagyok az hogy be lépjek egy ilyen helyre azt hiszem rossz ötlet volt ide jöjjek.-Visszaváltozom és szakadt kihívó ruhában ami még koszos is.Porolni kezdem magam de hiába nem jön le úgy.

Sóhajtok majd kicsit elpirulva mondom.
-Nem akarok vacsorázni azokkal a előkelő személyekkel.De jó ötlet de hová menjünk mert nekem mindegy csak ne zavarjam a körüket vagyis veled ahová viszel ott leszek veled-kicsúszik a számon az utolsó pár szó.

-A hall tökéletes lesz. És nem is kell messzire menni.
*Majd elkezdek befelé indulni.*
-Nos akkor gyere velem.

-Rendben-Utána megyek.-Rendes vagy nagyon-megpuszilom arcát hirtelen.

-Köszönöm. Csak próbálok egy másik célt találni az életemnek.
*Mondom mosolyogva.*
-Talán az lenne az hogy megvédjem azokat akik fontosak nekem. Lehet addig még zongorázni is tudnék a hallban.

-Én meg hegedülök akkor veled.Csak ha nem lenne eltörve akkor...-Kicsit elszomorodik.-De majd csinálok addig valamit-átkarolom egy pillanat.

-Nos akkor menjünk.
*Majd a lány derekára teszem a kezemet és az ajtó felé indulok.*
-Nos akkor gyere.

-Oké megyek.
Pirulva nézem a fiút és közbe megyek utána.
-Öm ez miért csináltad?Kérdezhetek valamit?

-Igen nyugodtan.
*Még az ajtóhoz lépek majd a lányra fordulok.*
-Nos akkor mi lenne az a kérdés?

-Szeretsz engem valamilyen szinten?Miáú.-pirulva nézem a fiút.
-Mert öö... nem is tudom én...öö-idegesen nézem.

-Ööö nem is tudom mit gondoljak,de nem furcsa hogy egy neko és egy vérfarkas ilyen érzéseket éreznek egymás iránt?-Pirulva fordulok el.

-Nem nem az de igazad van de nem is szégyellek csak meg lepődtem amit mondtál.-mondom.

-Oh köszi de én nem azért vagyok veled ilyen csak mert azt hiszem szerelmes lettem beléd...-Pirulva figyelem a reakcióját.

Lassan sétáltunk ki, majd leültünk az egyik padra.
-Szeretsz itt lakni?- Kérdeztem vigyorrogva, majd lassan elvettem róla a kezem.

-Néha igen, néha nem- Gondolkozok el kissé.
-Elég zavaró tud lenni az a sok szabály és nem akarják megérteni, hogy már nem vagyok kicsi, de amúgy meg szinte minden meg van amit csak szeretnék. Meg hát Lilliannel is nagyon jóban vagyok, túl jóba ahhoz, hogy én is itt hagyjam őt ahogy Lelouch tette...- mondom kissé elgondolkozva.
-És neked, hogy tetszik ez a város?- Kérdeztem meg érdeklődve. Ha már én elmondtam az igazat akkor már vissza is kérdezek.

Figyelmesen hallgattam Majd elmosolyodtam. Megértem az apját. Én is félteném magamtól a lányát. Sóhajtottam, majd emgsimogattam az arcát.
-Nekem tetszik- Vigyorogtam rá, majd elvettem róla kezem. Oké mindegy, legyen. Beletűrtam a hajába, majd magamhoz húztam és megcsókoltam.

Mikor megsimogatta arcom ismét elpirultam nem túl meglepő módon, s pirulva viszonoztam Cornelius csókját majd mikor a csóknak vége szakad mosolyogva szólalok meg.
-Mégis megérte itt maradni!

Örültem, hogy viszonozza csókom. Nem is kicsit.
-Igen megérte- Vontam köelebb magamhoz és nyomtam egy puszit homlokára.

-És én még azt hittem, hogy nem jössz el- mondtam. Csodálkoztam kissé, hogy megcsókolt, de örülök neki, hogy megismertem. Remélem ő nem olyan mint Daniel, vagyis inkább biztos vagyok benne, hogy ő nem olyan.

-Miért ne jöttem volna el?- Kérdeztem mosolyogva, majd nyújtóztam egyet, és az égre tekintettem. Sötét csillagos. Nekem nagyon tetszik. Látszanak rajta a csillagképek is.

-Hát csak azért mert azt mondtam nem jó ötlet- Mondtam kissé szomorúan de nem néztem közben Corneliusra.
-De itt vagy és ez a lényeg- Mosolyogtam most már a fiúra.

-Sokkal szebb vagy ha mosolyogsz- Mondtam neki mosolyogv, majd az ölebe húztam, persze figyeltem ruhájára.
-A rétről is csak azért jöttem el olyan sietve, mert nem hittem, hogy viszonoznád a csókom- Mondtam mosolyogva, és kezem derekára fontam.

-Akkor igyekszem sokat mosolyogni- Mondtam mosolyogva s mikor az ölébe húzott kicsit jobban odabújtam hozzá.
-Elhiheted már akkor is viszonoztam volna a csókod, nem véletlen kaptál puszit- Mondtam mosolyogva.

-Ezesetben, most kérem a csókot, amit akkor kaptam volna- Mondtam mosolyogva, majd megcsókoltam. Sokkal tovább tartott, mint az előző és ennek örültem. Amint véget ért észrevettem, hogy Lillin apja minket figyelt.
-Szerintem jobb ha odamész- Mondtam mosolyogva, bár még mindig magamhoz öleltem.

-Telhetetlen- Mosolygok továbbra is s viszonoztam a csókot. Majd mikor csókunknak vége szakad követem Cornelius pillantását s meglátom apát.
-Lehet, hogy jobb lenne, de olyan jó itt ülni- Mondtam majd megcsókoltam a fiút, de nem olyan hosszan mint az előbb.

-Örülök, hogy kényelmes- Mondtam mosolyogva, majd viszonoztam a csókját. AMint megszólalt az apja Lillin-re pillantottam, majd letettem a padra, felálltam és egy kisebb főjatást muattam az úr felé.
-Cornelius Crusade- Mutatkoztam be, majd végig mértem az apját, és egy havány mosoly jelent meg arcomon.

Mikor apa közelebb jött ránéztem s Cornelius le is tett a padra.
-Szia apa- Köszönök már közel sem annyira mosolyogva mint ahogy eddig mosolyogtam. Mindig is hasonlítottam apára én is pont olyan makacs vagyok néha mint ő pont ezért nem értjük meg néha egymást, de azért remélem most nem lesz baj.