Padok

...

Sóhajtva lépkedtem a padok között, majd egy ötlettelen tevékenységben leültem. Kissé elkényelmesedve ültem és az eget bámultam.

Unalmamban sétálgatok erre. Meglátom Cornelius-t és odamegyek hozzá. Leülök mellé.
-Szia- Köszönök.
-Mi járatban erre?- Kérdezem.

A pihenésemnek egy ismerős hang vet véget. Oda pillantok, és a hülgy már ül is.
-Szia- Köszöntem vissza mosolyogva, majd ismét az égre pillantottam, majd vissza Lillian-ra.
-Sétálni támadt kedvem. És te?-Kérdeztem vissza. Jelen pillanatban semmi épeszű kérdés nem jutott az eszembe.

-Unalmamban járom a várost- Mondom mosolyogva.
-Látom nagyon tetszik az ég. Mi olyan érdekes benne?
Fejem hátrahajtva szemem az égre emelem. Én nem látok rajta semmi különöset. De nem tudom, hogy más mit gondol.

-Olyan békés és nyugodt. Igazából, nem tudom. De érdekes. Szépek a felhők és érdekesek is. Sok mindent lehet belőlük meglátni és rájönni mi jön- Mondtam mosolyogva, majd rápillantottam, és ismét az égre.
-Neked nem tetszik?- Kérdeztem mosolyogva. Valahogy sejtem, hogy ő nem talál benne semmi olyat, ami érdekelné.

-Szerintem azért olyan lebilincselő, mert megfoghatatlan- Mondom. -De ezért nem kell annyit nézni.
Szemem nem veszem le az égről. Nem azért mert érdekesnek tartom, hanem azért, mert nem merek Corneliusra nézni.
-Nem megy sehova. Nem kell folyton szemmeltartani.

-Igaz, nem megy el. Bár, nekem nagyon tetszik, sőt érdekesnek találom őket. –Mondtam mosolyogva, majd sóhajtottam, és megfogtam állát, majd a szemeibe néztem.
-Nem kell félni. Nem eszlek meg. Ígérem. Sőt, el sem csábítalak. Ha szeretnéd írásba adom neked- Mondtam mosolyogva, majd lassan elengedtem, és végig tartottam vele a szemkontaktust. Remélem rájön, hogy nem harapom meg, hiába vagyok vámpír.
//FAGY//

-Tudom, de nem szeretem, ha mások szemébe kell néznem.
Szemem a földre szegezem.
-Ezért is kerülöm ezt.

-Értem. Ez esetben, nem kell rám ezt tenni- Mondtam, majd ismét elkényelmesedtem a padon, és az égre emeltem tekintetem.
-Lillin-nel jó a kapcsolatotok?- Kérdeztem, egy mosollyal, majd tovább szemléltem a felhőket.

-Hogy tudtál minket megkülönböztetni?- Kérdezem csodálkozva. -Eddig még csak a bátyánk volt képes rá.
-Elég jóban vagyunk. Habár az edzéstervünk eltér, rengeteget vagyunk együtt. Néha azonban jó, ha elszakadunk egymástól.

-Egyszerűen. Angyalkának van egy hajtincse, ami máshogy áll mint a tied. Meg az illatotok is különbözik- Mondtam mosolyogva, majd megcsináltam úgy a hajtincsét, mint Lillin-nek van.
-Na, most már, csak az illatotok különbözik- Mondtam mosolyogva, és vártam a reakcióját. Tekintetem ismét az égre szegezve.

Elmosolyodom.
-Szóval egy vámpír képes megkülönböztetni minket.
-Ez akkor hátránynak számít. Így nem lehet jót szórakozni a vámpírokkal.
Még mindig mosolygok. Szemem az égre emelem, hogy kerüljem a szemkontaktust.

-Fürödjetek ugyan azzal, csináljátok meg, ugyan úgy a hajatok, ruhátok meg ilyenek. Lehet még engem is átvernétek vele- Mondtam mosolyogva, majd sóhajtottam.
-Nem. Engem azért nem tudnátok. Angyalka, más személyiség- Mondtamv vigyorogva, majd az ölembe húztam Lillian-t.

-A személyiség nekünk nem akadály. Ezt a legegyszerűbb megoldani. De veled már azért nem vagyunk ugyan olyanok, mert tudod, hogy ikrek vagyunk, így már nem lehet játszani.
Mikor Cornelius az ölébe húz elmosolyodok.
-Szerinted mit fog szólni, ha ezt megtudja?
-Ahogy én ismerem kitalál majd valami büntetést.

-Jogos- Mondtam mosolyogva, és örültem, hogy ő is mosolyog végre.
-Mit szólna? Nem a barátnőm, hogy bármit is tegyen- Mondtam egy nagy vigyorral. Oké, az igaz, hogy tegnap rajtam feküdt, de akkor sem a barátnőm. Maximum barát, mint Lillian. . .Ahogy én látom. . .
-Megvédesz a büntimtől ugye?- Kérdeztem gyermeki mosollyal.

-De a tegnapi szerintem nem csupán barátság volt.
-Ahogy én láttam ez egy kicsit több volt.
-Megpróbálhatlak megvédeni, de nem biztos, hogy sikerül. Tehát nem garantálok semmit.
Továbbra is mosolygok.

-Rám esett. Miért ne játszhattam volna vele?- Kérdeztem mosolyogva, majd sóhajtottam, és rendesen felültem.
-Semmi nincs köztünk.- Mondtam kissé jegesen, és nyújtóztam egyet.

Visszaülök a padra.
-Nem igazán tudom megjósolni, hogy mit tesz. Én ebben nem vagyok jó.
-Te nem tudod, hogy milyen egy testvér, így szerintem nehezen érted meg a helyzetet.
-Lehet, hogy ugyanúgy nézünk ki, és rengeteget vagyunk együtt, mégsem ismerjük egymást úgy, mint a tenyerünk.

-Értem. Bár gondolom, jó, hogy itt van neked.- Mondtam mosolyogva, majd ismét az eget kezdtem el nézni. Pár éve ez már a szokásom lett. Mindegy is. Nekem tetszik.

-Ő még itt van- Mondom kissé szomorúan. Az eget nézem.
-Sokat utaztál?- Kérdezem érdeklődve. Immár egy kicsit vidámabban.

Szomorúságát, nem tudom mire vélni, de legyen.
-Igen. Mindenhol megfordultam már.- Mondtam mosolyogva. Tényleg sok helyen voltam. De egy ideig, most nem akarok utazgatni.

-Mesélnél egy kicsit az utazásaidról?
-Én még nem igazán utaztam. A hegyeken túl még nem voltam.
Mosolygom. Corneliusra nézek, és várom, hogy mit válaszol.

-Mit szeretnél hallani?- Kérdeztem mosolyogva. Nem nagyon szeretek erről beszélni. Sok olyat láttam, amit nem kellet volna. . .De mindent látni kell. Hehe. . .
-És nem akarsz elutazni?- Kérdeztem, mosolyogva.

-Mindent- Mondom mosolyogva.
-Nem tudom...Szeretnék utazni, de a családom miatt nem tehetem meg. A bátyám elutazott, és azóta sem láttam. Nem merek utazni, mert félek, hogy soha nem látom többé a családom.

Végig hallgattam, amit mondott és elvigyorodtam. A mesélést, átnapolom. Inkább az érdekel, hogy miért nem megy el. Oké, az világos, hogy fél, hogy nem látja többé a családját, de ez butaság. Bármikor hazajöhet.
-És, ha mondjuk. Elvinnélek? Nem messze, csak egy kicsit, a hegyeken túl. Eljönnél?- Kérdeztem, egy mosollyal.

-Nem igazán tudom- Mondom.
-Attól függ, hogy milyen messze kellene menni.
-De azt hiszem, hogy talán elmennék.
Tekintetem megint az égre emelem. Nem akarok Corneliusra nézni. Nem tudom igazán kordában tartani a képességem, melyet apától örököltem, és így eléggé félek, hogy kényszerből válaszolna. Pedig én azt szeretném, hogy önszántából mondja amit mond.

-Nem mennénk messzire. Ígérem. Tudom, hogy nem akarsz. De nem lesz semmi baj- Mondtam mosolyogva, majd nyújtóztam egy nagyot.
-Átmegyünk a hegyen túlra, sétálunk egy kicsit, és amikor azt mondod vissza jövünk. Benne vagy?- Kéreztem, mosolyogva, tekintetem, még mindig az eget fürkészte.

-Rendben- Mondom mosolyogva.
-De csak akkor ha tényleg nem megyünk messzire.
Corneliusra nézek. Most az egyszer. Érdekel, hogy mit reagál.

-Nem megyünk messze.- Mondtam mosolyogva, és pillantását, elkapva elvigyorodtam. Mi ez a nagy változás. Rám nézett, és még nem is kényszerítettem rá.
-Akkor, mond egy időpontot és megyünk- Mondtam mosolyogva, és vártam válaszát.

Ahogy Cornelius a szemembe néz elkapom a tekintetem.
-Ezt inkább te döntsd el. Nekem bármikor jó.
-Még az sem probléma ha le kell lógni az edzésről.

-Figyelj. A te időd, neked kell döntened.- Mondtam mosolyogva. Én nem mondok időt, ő dönt. Én ráérek jelen pillanatjaimban, meg amúgy is.

-Nekem rengeteg időm van. Bármikor tudom módosítani az ütemtervet. Szóval akkor megyünk amikor te szeretnél.
Szemem az égre emelem. Egyetlen csillagképet figyelek. Az ikrek tisztán látható.

-Holnap?- Kérdeztem, mosolyogva. Ha ő rá ér, akkor legyen. És szívesen, elviszem bárhova.
-Ketten megyünk, vagy Lillin is akar jönni?- Kérdeztem, egy kis csend után. A csillagkép szép, de az ikrek rám rossz hatással vannak. . .Már amikor. Sóhajtottam, és a lányra pillantottam. De mégse rá. Neki úgy tűnhet, de nem. Épp, hogy egy kicsivel mellé nézek.

-Nekem megfelel.
-Ha szeretnéd ő is eljöhet. Nekem mindegy.
Szemem még mindig az eget fürkészi. Nem nézek Corneliusra.

-Rendben akkor holnap- Mondtam mosolyogva, majd sóhajtottam egy nagyot.
-Akkor nem jön- Vigyorrogtam rá, majd az egyik fát néztem, ahol egy macska ült.

A macskára pillantok mire az idejön. az ölembe másik, és elkezdem simogatni.
-Nekem megfelel.
A macskát nézem. Ahogy simogatom elkezd dorombolni.

-Rendben.- Vigyorogtam rá, és a macskára néztem, majd sóhajtottam, és ismét az égre.
-Holnap, este 7-kor indulunk. Megfelel?- Kérdeztem mosolyogva.

-Rendben- Mondom, és a macska kiugrik az ölemből. Odamegy Corneliushoz, és hozzádörgölőzik.
-Ahogy látom te jobban tetszel neki.

A macskára néztem megsimogattam, majd egy könnyed mozdulattal visszatettem Lillian ölébe.
-Mivel a macska lány. . . Így gondolom- Mondtam és ismét az eget kezdtem el nézegetni.

A macska megint hozzám kezd dörgölőzni. Simogatni kezdem.
-Szerintem egyszerűen más a kisugárzásunk. Ennyi az egész.
A macska egyre jobban élvezi, hogy kényeztetik. mosolyogva nézem.

-Igaz lehet- Mosolyogtam. Egy ideig néztem a macskát, majd ismét az eget. Éhes lettem. . .Majd elkell mennem vadászni.

-Mond csak milyen vámpírnak lenni?- Kérdezem de nem nézek a fiúra.
-Mesélnél róla?

-Szerintem jó. Én vámpárnak születtem. Érdekes. Mivel, ember vagy állatot kell enni, hogy életben maradj, de nekem tetszik. Sok mindent megtudok csinálni, és hiába töröm ripityára az összes csontom, nem lesz semmi bajom.- Mondtam mosolyogva.

-Értem.
-Szerintem, ha neked tetszik akkor az nagyszerű.
Még mindig a macskán van a szemem.

-Igen az- Vigyorogtam, majd feltápázkodtam. Megnyújtóztam, és Lillian-ra pillantok.
-Lenne kedved egy kis sétához?- Ajánlom fel neki vigyorogva.

-Persze- Mondom mosolyogva, és a macskát kitessékelem az ölemből, majd felállok.
-Merre menjünk?

-Te jobban ismered a környéket. Menny előre- Vigyorogtam, majd követtem, bármerre is indult.
-Miért nem viszed haza?- Kérdeztem a macskára célozva, aki Lillian nyomában kullogott.

-Sajnos nem tarthatok állatokat. már így is mérgesek rám, mert elhívtam hozzánk két újonnan érkezőt.
Lassan indulok el. Nem igazán figyelem merre is megyek.

-Értem.- Mondtam majd felvettem a macskát, és simogatni kezdett. Szinte rögtön dorombolt is kezdett.
-Pedig nem foglal sok helyet.-Vigyorogtam és olyan 3 lépéssel mögötte mentem.