Sírkert

...

~Nos végre itt egyedül lehetek és senki ne zavar meg a gyakorlásban.-Itt az idő hogy levessem emberi formám amit már szinte egy hete nem tettem és nem akarom elveszíteni azt az erőt és gyakoroltságot amit megszereztem
*Ekkor köpenyemet ledobtam egy közeli fához hogy majd visszaváltozásom után megtaláljam.*
-Nos eljött az idő.
*Ekkor gyorsan felidéztem milyen volt az átváltozásomkor érzett érzések tömkelege harag,düh,agresszió. ÉS ekkor a testem ismét változott mint régen az erdőben vagy bármelyik átváltozásom idején.
-Nos kezdjünk valami egyszerűvel.
*Majd körbeszaglásztam és a füleimet hegyezve semmi különösre nem lettem figyelmes.*
-Nos akkor ideje kezdeni
*Majd elkezdtem felidézni a klánomban tanultakat és hogy egy vérfarkas valójában mire is képes.Majd egy közeli sírkövet kettéhasítottam a karmaimmal.*
-Áhh nos ez már hiányzott.
*És tovább folytattam az edzésem a többi mozdulat gyakorlásával.

Éppen erre sétálok, és figyelmes leszek a zajra. Belépek, és megkeresem a zaj forrását. Egy gyakorló vérfarkast pillantok meg. Tőle nem messze megállok, és figyelem. Valószínűleg ő is észrevett, de én ezzel nem törődöm. Képes vagyok megvédeni magam.

*Egyszer csak az orrom szagot fogott egy idegenét akit még nem ismerek.*
-Nos akkor ebből az edzésből sem lesz semmi de ha esetleg embereket küld ellenem akkor mégse menne kárba ez a nap.
*Mondtam halkan miután gyorsan visszaöltöttem emberi alakomat és magamra vettem a köpenyemet.*
-Talán a holtakat jöttél siratni? Ha igen menny haza kijárt már nekik elég abból.

-Nem a holtakat siratni jöttem- Mondom halkan. -De mond csak egy magadfajta mit keres itt? Gondolom te sem a holtakat siratni jöttél.
Leülök az egyik sírkőre. Jelenleg egy fekete szoknya van rajtam, amelyet megigazítok miközben leülök. Fehér rövid ujjú ingem felső két gombja nincsen begombolva. Figyelem, hogy mit fog reagálni.

-Amint látod én sem azért vagyok itt. ~Valami jó kifogás kellene. Áh meg is van .
*Rámutatok a kettétört sírkőre*
-Ezért vagyok itt valaki mindig megrongálja a sírokat.~Remélem ez elég jó lesz neki

-Néhány sírt rendbe hozni nem nagy dolog. Szerintem nincs sok közöd a megrongált sírokhoz- Mondom higgadtan. Egy kis mosoly van az arcomon.
-Szóval farkas úr, miért is van itt?- Kérdezem mosolyogva.
-Gondolom nem csak ide vetette az útja- Mondom még mindig mosolyogva. Arcomon egy pillanatra sem látszik más, mint a higgadtság, és a nyugalom. Nem lehet megmondani, hogy miért is nem félek tőle.

-Ahhoz neked semmi közöd ráadásul nem vagyok köteles megosztani veled hogy mit csinálok itt.
*Majd szomorúan a sírkőre nézek.*
-Menny haza és élvezd ki minden perced a családoddal ameddig még van
*Majd én is helyet foglalok egy sírkövön.
-Az emberek félnek félnek tőlünk a félelem haragot és gyűlöletet szül a gyűlölet pedig a gyilkossághoz vezethet.
*Majd felállok a sírkőről.*
-Nem tudok szabadulni a kíntól amire mind egyes átkozott temető emlékeztet és persze nem feledteti velem a haragot és a bosszút sem.

-Nem akarok haza menni- Mondom határozottan.
-Te elvesztetted a családod, igaz?- Kérdezem, bár tudom a választ. -Szomorú, hogy gyesek képesek megölni valakit azért mert nem olyan, mint ők- Mondom, és lehajtom a fejem. Leengedett haja most előre tör, és kicsúszik a vállam mögül. Eltakarja arcom, és azt a néhány könnycseppet, mely lecsordul rajta.
-Nem értem azokat akik ilyenre képesek- Suttogom. Az a néhány könnycsepp mely arcomon végigszaladt a szoknyámon áll meg. Megtörlöm arcom, de fejem még nem emelem fel.

-Annak oka van hogy nem térsz haza.Bármit is tettél amiért ide jöttél atyád vagy anyád úgyis megbocsájtja neked.
*Majd pár lépéssel arrébb lép.*
-Nekem most már a klánom a családom. Akárhova is tévedtem az emberek megvetéssel és gyűlölettel pillantottak felém. A megaláztatás és a kiközösítés és mindez csak a fajtám miatt. Ez egy életre megtanított hogy megértsem mit jelent az hogy a föld a pokol másik formája és az emberek a démonai.Viszont a klánom befogadott minden előítélet nélkül. Erre az emberek sose lennének képesek. Ők megtanítottak harcolni és arra hogy hogyan védjem meg magam. Így végre nem kell elviselnem az emberek gonoszságát hanem egyszerűen véget vethetek annak.
*Majd a karomon lévő mély vágást nézegetem.*
-Látod ezt egy ember tette akit egy városban béreltek fel hogy öljön meg mikor oda érkeztem.És még több is van ezekből ami ember kéz nyoma a testemen.Szóval ne neheztelj a családodra hanem inkább a velük töltött perceid.

-Nem tettem semmit ami miatt a szüleim megharagudhatnának rám- Mondom halkan. Most valahogy nem találom a hangom. Fejem felemelem, és egyátalán nem látszik rajta, hogy sírtam volna.
-Csak a ház olyan üres a bátyám nélkül, és nem tudom valami sokáig elviselni, hogy a nővéremmel hasonlítanak össze- Mondom, és egy mosolyt erőltetek az arcomra.
-De még nem tudom a neved sem- Mondom. -Elmondanád, hogy hívnak?

-Mindenki csak Mestornak ismer. De amit mondtam jól vésd az eszedben. Ez emberek itt sem lesznek olyanok mint most. A te családoddal is megtörténhetnek ezek a dolgok mint amiken én keresztül mentem. És most csak annyit tudok hogy valakit kell keresnem aki el tudna juttatni engem a Lamperouge család urához. Mindenki csak róluk beszélt hogy ők majd tudják. De mindez nem számít még éveket várhatok arra hogy egyáltalán csak felvegyem a kapcsolatot velük.
*Majd előredobtam köpenyem hátulját amin a címer van hogy jól lássam.*
-De mindazt amit az apád vagy az édesanyád esetleg az emberek tanítottak neked a vérfarkasokról felejtsd el. Mi nem írtjuk ki a halandókat holmi szórakozásból mindennek megvan a célja hogy miért és hogyan tesszük. És amiért az emberek számára is a legjobb megoldást próbáljuk választani megvetést gyűlöletet kapunk cserébe.És mégis túléltük az idő vasfoga közötti őrlődést. Mire vagy még… kíváncsi? velem vagy esetleg a fajtámmal kapcsolatban?
*Majd megállok visszadobom a köpenyem hátra*
-De te mindezt úgyse érted hisz csak halandó vagy és nem ismered milyen egész életeden át kiközösítettként. És hogy embert sem ismerhetsz meg mert az első alkalommal kés szúr a hátadba. Vagy kiáltanak a köztéren ahogyan a hamis demónűzők megpróbálnak megtisztítani a szent tárgyaikkal.

-Nem vagyok közönséges ember- Mondom és felpattanok. -Mégis mit képzelsz magadról, hogy ilyeneket állítasz róla.
Hirtelen észbe kapok, és elfordítom a fejem.
-Bocsáss meg- Mondom halkan. -Nem akartam ilyeneket mondani.
-Ha segítség kell, hogy eljuss Vincenthez, én tudok segíteni- mondom, és remélem ezzel jóvá tehetem az előbbi kirohanásom.
-Bármiben ami a Lamperouge családdal kapcsolatos segíthetek neked- Mondom halkan, de még mindig nem nézek rá.

-El tudlak vinni ap... Vincenthet- Mondom, és visszaülök a sírkőre.
-Ha szeretnéd, bár nem hinném, hogy tudja ki végzett a családoddal- Hajam egyik oldalon a vállam mögé igazítom. -Igazából most lefoglalja, hogy a lányait eddze, de hamarosan találkozhatsz vele.
Nem nézek rá. Direkt elfordítom a fejem. Lila szemem a földre szegezem. Fejemben ott cikázik annak a rémképe, hogy lehet, hogy lebuktattam magam. Nem szeretném elmondani, hogy Vincent lánya vagyok. Így egy kicsit megijedve a saját hibámtól várom, hogy mit mond.

-Talán a rokonuk vagy az egyik pártfogójuk lánya vagy? Eléggé érdekes hogy halandó létedre szóba állsz velem. Mikor annyi rémtörténet gyermekriogatás járja már a világot a mifajtánkról.De egy sem igaz mint ahogy azt mondtam az előbb az emberek csak kiforgatják a tetteinket és gonoszoknak állítanak be minket.
*Majd a lányra emeli a szemeit hogy jól lássa*
-Nos akkor indulhatunk?

-Mondtam már, hogy nem vagyok ember- Hangoztatom megint. Majd mikor a rokonságra kérdez rá arcomra egy pillanatra rémület ül ki.
-Most nem tudsz vele beszélni. Éppen edzést tart az idősebbik lányának- mondom immár teljesen nyugodtan. -Ilyenkor nem lehet zavarni, mert akkor neked annyi.
Szemem rá emelem, és figyelem, hogy mit reagál. Nem akarok lelepleződni. Ha mégis megtörténne nem tudom mit tennék. Szememben még egy kicsit észrevehető a félelem szikrája.

-És mégis mikor lenne neki alkalmas? Elég volt hogy 9 évig várjak a válaszokra és nem hagyom hogy csak így lerázzanak. Vezess oda most vagy csak mond meg hogy hol van és saját magam jutok be.
*És ekkor már hátat fordítottam a lánynak*
-Akkor jössz vagy nem?

-Úgysem jutsz be a villába- Mondom, és felállok. -Az őrök hamarabb elintéznek, minthogy eljutnál a család bármely tagjához.
Elindulok a villa felé. Nem igazán érdekel, hogy követ-e vagy nem. Szemem végig az utat nézi. Lassú léptekkel haladok előre.
-De akkor sem fogsz tudni beszélni vele- Mondom még egyszer.

-Tedd amit akarsz és ki mondta hogy az őrök elkapnak.
*Azzal elővettem a szobrot és felvettem a lobos alakomat. Majd a lány mellé futottam a köpennyel a számban.*
-Nos így nem muszáj hogy az örök a véremet vegyék Mivel így csak egyszerű farkas vagyok és így könnyebb bejutnom.S teszem azt nem így senki sem tesz fel fölösleges kérdéseket.Szóval ez elég jó lesz?